Az 1274-es és 1281-es mongol invázióig a parthajózás jellemezte Japánt. Az ázsiai kontinenssel csak néhány útvonalon (a Szahalin-sziget partjai mentén, illetve a Kyushu-Csuzima-Korea útvonalon, ahol a tenger csak kb. 50 km széles) és csak szórványos kapcsolatokat tartottak fenn. A szervezett hajózás első emlékei a mongol inváziók idejéből származnak, amikor a kínai-mongol inváziós flotta kétszeri megsemmisülése után a wako kalózok intéztek rendszeres támadásokat a kínai partvidék ellen (a XIII-tól a XVI. századig). Ezt követően – a császári hatalom jelképessé válásával és a tartományurak megerősödésével párhuzamosan – több helyi hadúr törekedett ütőképes flotta felállítására, hogy leigázhassa riválisait.

1576-ban és 1592-ben épülttek Japánban az első, kifejezetten katonai rendeltetésű, azaz hadihajók, amikor Oda Nobunaga 6 vaslemezekkel vértezett, kezdetleges „páncélos” hajót építtetett, illetve amikor utóda, Tojotomi Hidejosi – aki az első sógunként egyesítette a tartományurak uralma alatt szétforgácsolódott Japánt – felépíttette 33 m hosszú hadihajóját, a NIPPON MARU-t, amelyet a Ryukyu-szigetek meghódítására és Korea ellen vetetettek be.

1613-ban Date Masamune, Szendai ura felépíttette Japán első európai mintájú hadihajóját, DATE MARU néven. A hajó japán követséget vitt Amerikába. Bár Togukava Ijeaszu sógunnak ekkor már volt két európai hajója, a DATE MARU volt az első európai mintájú hajó, amelyet a japánok – lemásolva a fejlettebb technikát – saját maguk építettek. Röviddel később azonban a japán sógunok az elzárkózás politikáját választották, s hosszú ideig nem épült több nyílt óceáni útra alkalmas japán hajó.

1853-ban az amerikai Matthew Galbraith Perry kapitány elérte, hogy Japán megnyissa kikötőit az amerikai hajók előtt. Ez mély társadalmi és politikai változások nyitányát jelezte, melyek eredményeként végül megbukott a sógunátus és helyreállt a központi császári hatalom. A nyugati hajózási technikák tanulmányozásáz ekkor újrakezdték Japánban. 1854-ben holland tervek alapján gőzhajtású japán hadihajó épült, a SHOHEI MARU, egyúttal fiatal tengerésztiszteket küldtek tanulni Nagy-Britannia és Franciaország tengerészeti akadémiáira, s francia, majd brit fejlesztőket hívtak az országba, hogy ott saját japán hajóépítő-ipar létesítésében közreműködjenek.

1855-ben megnyílt a Nagaszaki Tengerészeti Iskola. 1867-ben a sógunátus haditengerészete 8 nyugati mintájú, gőzhajtású hadihajóval rendelkezett, 1869-ben pedig – egy évvel a Meidzsi restauráció után – és 10 évvel a világ első páncélos hadihajója (a francia GLOIRE) felépítése után Japán már páncélos gőzhajtású hadihajót rendelt (KOTECU).

1882-ben kezdetét veszi az első haditengerészeti fejlesztési program, melynek keretében 1886-ban Emile Bertin francia hajóépítő mérnököt Japánba hívják a kurei és a szaszebói arzenál kiépítésére.

1894-1895 között, a kínai-japán háborúban a japán haditengerészet győzelmet arat a nagyobb kínai flotta felett (Kína 12 hadihajójából 8 elsüllyed). A sikeren felbuzdult Japán 10 éves flottaprogramba kezd, ami 109 brit, francia, német és olasz építésű hadihajó – 6 csatahajó, 8 páncélos cirkáló, 9 cirkáló, 24 romboló, 63 torpedónaszád – szolgálatba állítását jelenti.

1896-ban újabb tízéves haditengerészeti fejlesztési program indul, amelynek célja 4 csatahajó, 6 páncélos cirkáló, 6 egyéb cirkáló, 23 romboló, 63 torpedónaszád és 4 egyéb kisebb hadihajó beszerzése. Mivel a japán gyártókapacitás még mindig nem elégséges a teljes fejlesztés önálló végrehajtásához, a külföldi beszerzések mérséklésére a gyártókapacitás jelentős fejlesztése is a program részét képezi.

1904-1905 között az orosz-japán háborúban a japán haditengerészet legyőzi a világ harmadik legerősebb flottáját, az orosz t. 38 orosz hadihajóból 21 elsüllyedt, 7-et elzsákmányoltak, 6-ot lefegyvereztek. 6 106 orosz tengerész odaveszett, miközben Japán csupán 3 torpedónaszádot és 116 embert vesztett.

1913-ban Japán megrendelte a legutolsó külföldi gyártású hadihajóját, 1914-re pedig a világ negyedik legnagyobb tengerészetévé vált (a brit, a német és az amerikai mögött).

A haditengerészetet ekkor a következő egységek alkották:

Az első világháborúban a japán császári haditengerészet az 1909-es angol-japán egyezmény alapján elsősorban a távol-keleti német érdekeltségek felszámolásában közreműködött a kínai partokon, majd a Csendes-óceánon (a feladatot 1914. augusztus és november között el is végezték).

Ezt követően a német tengeralattjáróháború nyomasztó eredményességével szemben egyre nehezebben kitartó britek kérésére a japánok különleges erőket küldtek előbb az Indiai-óceánra, majd Európába konvojkíséreti feladatokra. Mi több: amikor a britek egyre sürgetőbben kérték új és még újabb amerikai tengerészeti erők átcsoportosítását az Atlanti-óceánra, 1917 októberétől Japán – egy amerikai-japán egyezmény alapján – még a csendes-óceáni amerikai érdekeltségek (elsősorban Hawaii) védelmének feladatát is átvállalta.

Bár a britek japán csatacirkálók és csatahajók Európába küldését is szorgalmazták, a japán vezetés ezt a kérést nem teljesítette. Ezzel együtt az Európába vezényelt japán hajók a kötelék 1919. július 2-án történt hivatalos feloszlatásáig 240 000 tengeri mérföldet – 444 480 km-t – hajóztak, s összesen 349 hajókíséreti feladatot teljesítettek, ami 788 hajót és 700 000 katonát érintett, így a szövetséges háborús erőfeszítések sikeréhez való hozzájárulásuk alapvető jelentőségű.

• 1914
• 1915
• 1916
• 1917
• 1918