Február:

8-án     a FIFI (ex-KINGANI) elsüllyeszti a Tanganyika-tó német hadigőzösét, a HEDWIG von WISSMANN-t. A brit kormány hivatalosan a japán haditengerészet segítségét kéri a Távol-keletről Európába irányuló hadiszállítások biztonságának garantálásában.

16-án   a montenegrói hadsereg maradványait a brit és francia tengerészet Korfura szállítja.

17-én  a semleges Görögországhoz tartozó Chios szigetét elfoglalja a brit haditengerészet.

29-én  az HMS ALCANTARA segédcirkáló – amely a Németország köré volt északi-tengeri blokád külső védőgyűrűjénél cirkált és épp arra várt, hogy testvérhajója, a hamarosan megérkező ANDES segédcirkáló leváltsa – a norvégiai Bergentől északnyugatra elsüllyeszti a brit példára semleges norvég kereskedelmi hajónak álcázott német GREIF segédcirkálót. A hajó átvizsgálására leadott figyelmeztető lövés után útnak indult a zsákmánylegénység, a német hajó azonban váratlanul felgyorsított és 09:40-kor jól irányzott lövéseivel elsüllyesztette a közeledő csónakot, egyúttal szétrombolta az ALCANTARA parancsnoki hídját a gépvezénylővel és a kormánnyal, valamint több lövést adott le a hajó vízvonalára, amelyek a szénraktárakat és a gépházat érték. 10:02-kor a GREIF egy torpedót is kilőtt a sérült ALCANTARÁra, ám annak fedélzetén addigra már üzembe helyezték a szükségkormányt, így a hajó képes volt kimanőverezni a torpedót, amely a tatja mögött siklott el. 10:15-kor az ALCANTARA egyik lövése eltalálta a GREIF egyik ágyúját, s a felcsapó lángok felgyújtották a felhalmozott készenléti lőszert, amely felrobbant. A gyorsan terjedő tűz miatt a GREIF fedélzete egykettőre lángba borult. 10:22-kor a GREIF legénysége beszüntette a harctevékenységet és megkezdte a hajó elhagyását. 10:35-kor a súlyosan sérült ALCANTARA sebessége 5,6 km/h-ra csökkent és a szükségkormány is felmondta a szolgálatot. A kormánylapát beakadt és a hajó nagyívben jobbra fordulva körözni kezdett. Az ALCANTARA ekkor szintén tüzet szüntetett és parancsnoka utasítást adott a gépek leállítására. Parancsát végül a gépházat elárasztó tenger hajtotta végre, miközben a brit legénység is megkezdte az egyre mélyebbre süllyedő hajó elhagyását. 18 mentőcsónakjából 15-öt sikerült vízrebocsátani mielőtt 11:02-kor az ALCANTARA felborult és elsüllyedt. Legénységének 72 tagja életét vesztette. Az ANDES segédcirkáló, az HMS CORNUS könnyűcirkáló és az HMS MUNSTER romboló ekkor érkezett a helyszínre, ahol a nagy mennyiségű parafával megrakott GREIF még mindig úszott. Az ANDES és a COMUS ezért újra tűz alá vette, a MUNSTER pedig megkezdte a túlélők mentését. A GREIFfel végül lőszerkészletének nagy erejű robbanása végzett, legénységének 230 tagja odaveszett, 210-en megmenekültek (https://en.wikipedia.org/wiki/Action_of_29_February_1916; https://en.wikipedia.org/wiki/RMS_Alcantara_(1913); https://de.wikipedia.org/wiki/SMS_Greif_(Schiff,_1914); https://picclick.co.uk/Collectables/Paper-Ephemera/Newspapers/Antique-Pre-1920/?q=1916+TIMES+of+INDIA+~+HOW+THE+ALCANTARA+SANK+THE+GREIF+MERCHANT+CRUISER+RAIDER; https://i.pinimg.com/originals/1a/19/69/1a19694b93ab286f072edeaed0953429.jpg). Az afrikai német gyarmat, Kamerun elleni hadműveletek február 18-i lezárása után a tengerparti blokád feloldása. A 9 000 fős brit, francia és belga erő megtörte az 5 000 fős gyarmati német haderő ellenállását (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kamerun_az_els%C5%91_vil%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BAban; https://en.wikipedia.org/wiki/Kamerun_Campaign)

Április:

14-én  a brit Királyi Haditengerészeti Légierő Mudrosz szigetéről felszálló repülőgépei Konstantinápolyt támadják.

15-én  a Szerb Hadsereg-parancsnokságot aKorfu szigetéről Szalonikibe telepítik.

20-án   a brit HMS BLUEBELL aknamentesítő naszád elfogja a semleges AUD norvég teherhajónak álcázott német LIBAU csempészgőzöst, amely fegyvereket csempész Írországba a „Húsvéti felkelés” előkészítésére. Németország világszerte a hátországban végrehajtott szabotázs- és diverzánsakciókkal, lázadások szításával igyekezett gyengíteni az antant hatalmakat. Ennek keretében került sor az afrikai törzsi felkelések fegyveres támogatására a portugál Mozambikban, az olasz Líbiában, a brit Indiában, valamint az 1917-es év folyamán – Lenin révén – Oroszországban, s ebbe a sorba illett a katolikus írek protestáns britek elleni republikánus felkelésének támogatása is, amely az 1798-as ír felkelés óta a legnagyobb függetlenségi megmozdulás volt a szigeten. Az akciókban ír részről országszerte mintegy 3 000 önkéntes (ebből 1 250 Dublinban), brit részről pedig 16 000 fős katonaság és az Ír Királyi Rendőrség 1 000 fős különítménye vett részt. A hat napig tartó ellenségeskedésekben ír részről 66 felkelő vesztette életét, további 16-ot kivégeztek, brit részről pedig 143 katona vesztette életét, 397 pedig megsebesült. A harcokban 260 polgári személy meghalt, 2 217 megsebesült. Az AUD 20 000 puskát és 1 000 000 töltényt szállított a felkelőknek, amelyeket az eredeti tervek szerint április 20-án kellett partra tennie a dél-írországi Tralee-öbölben. A hajónak azonban nem volt rádiója, így nem tudták értesíteni arról, hogy a találkozó napját 20-áról 23-ára halasztották, a fegyverátvétel ezért elmaradt. Az AUD ekkor igyekezett elhagyni a számára veszedelmes vizeket, ám a brit HMS BLUEBELL aknamentesítő naszád elfogta, hogy Queenstownba kísérje. A németek látszólag megadták magukat és beleegyeztek, hogy követik a hadihajót, de a fenékszelepek megnyitásával menet közben elsüllyesztették a csempészhajót (https://en.wikipedia.org/wiki/SS_Libau; https://archive.org/details/gunrunningforcas00spinuoft; http://corkshipwrecks.net/1916aud.html; http://theirishrevolution.ie/9278-2/#.W6aGYHszbIV; https://atlantach.wordpress.com/2015/04/20/the-easter-rising-on-the-bay-1916/; https://en.wikipedia.org/wiki/Easter_Rising; https://en.wikipedia.org/wiki/Roger_Casement; http://lissadellhouse.com/exhibitions/1916-exhibition/).

24-én  a belga partok előtti tengeralattjáró-akadály megteremtése a brit haditengerészet által. A német U13 jelű tengeralattjáró elsüllyesztése. A teljes 17 fős legénység életét veszti.

Május:

15-én  a brit flotta blokád alá veszi a Vörös-tengeri Hidzsász partjait (ma: Szaúd-Arábia része), hogy ezzel támogassa a mekkai serif, Husszein ibn Ali al-Hashimi – Mohamed leszármazottja (az őt követő 37. generációban) – lázadását, az „Arab felkelést”. Az eredetileg lojális serif a török parlamentben 1914-ig képviselőként dolgozó fia, Abdullah tanácsára fordult a oszmán birodalom ellen, aki meg volt győződve róla, hogy az arab törzseket végérvényesen külön kell választani az Ifjútörök Mozgalom által irányított, egyre nacionalistább török közigazgatástól. A lázadás gondolata akkor érett meg benne, amikor 1915-ben Lord Kitchener tábornagy, hadügyminiszter levélben kérte a segítségét és a támogatását a Hármas Antant számára (a britek gyorsan eltanulták a hátországi lázítások gyakorlatát a németektől). Sir Henry McMahon, a Brit birodalom Egyiptomba delegált főbiztosa ekkor elismerte Husszein jogait az Egyiptomról Perzsiáig terjedő arab lakosságú területekre a brit birtokok (Áden, Omán, Bahrein és Kuwait), valamint Szíria kivételével.

Június:

5-én     a mekkai serif harcosai megtámadják és június 10-éig tartó harcokban megadásra kényszerítik a mekkai török helyőrséget.

Augusztus:

15-én  a brit haditengerészet erői partra szállnak a Német Kelet-Afrikához tartozó, a brit Zanzibár és a német Dar es-Salaam között fekvő Bagamoyo településen. Bár a várost sokáig a „német Bomának” nevezték (arra utalva, hogy kelet felől ugyanolyan fontos kapuja Közép-Afrikának, mint a belga gyarmat Boma nyugat felől), ám a jelentősége csökkenni kezdett, azután, hogy a német birodalom 1905-ben Dar es-Salaamból kiindulva épített vasutat a gyarmat belső részeibe. A végső soron Dar es-Salaam elfoglalását célzó brit invázió légi támadással és haditengerészeti bombázással indult augusztus 5-én, majd az 1 800 fős partraszálló csapat lerohanta és elfoglalta a 400 fős német helyőrséget, amely felrobbantotta a közeli vasúti hidat és állomást, valamint a kikötői létesítményeket. A kikötőben álló német FELDMARSCHALL, TABORA, KÖNIG és MÖWE hajókat (az utóbbi felfegyverzett gőzös volt) a visszavonuló németek elsüllyesztették (a MÖWE ágyúit azonban leszerelték és később a Tanganyika-tó német gőzösein hasznosították). A FELDMARSCHALLT a britek kiemelték és az úszódokkot is megmentették. Az akcióban brit részről a Dardanelláknál is bevetett HMS VENGEANCE pre-dreadnought típusú csatahajó és a Kamerun blokádját vezető HMS CHALLENGER védett cirkáló vett részt, amelyeket erősítésként küldtek a kelet-afrikai vizeken állomásozó 2 brit monitor (HMS MERSEY, SEVERN), 2 cirkáló (HMS TALBOT, PIONEER), 2 felfegyverzett kereskedelmi hajó (HMS MANICA, HELMUTH) és 2 ágyúnaszád mellé (http://www.navy.gov.au/history/feature-histories/blockading-german-east-africa-1915-16).

Szeptember:

2-án     az antant szövetségesek német kereskedelmi hajókat foglalnak le a semleges Görögországhoz tartozó Pireusz kikötőjében. William Leefe Robinson brit pilóta gyújtólövedéket használva lelövi a német SL 11 jelű léghajót, a Londont bombázó 16 német léghajó egyikét. Ez a világháborúban lelőtt első léghajó. Wilhelm Schramm parancsnok és 15 fős legénysége életét vesztette.

4-én     a brit haditengerészet erők elfoglalták a Német Kelet-Afrikához tartozó Dar es-Salaam kikötőjét.

17-én  a brit haditengerészeti erők elfoglalják a Német Kelet-Afrikához tartozó Lindi kikötőjét.

19-én  a szövetséges hatalmak blokád alá veszik a Görögországhoz tartozó makedóniai tengerpartot a Struma- és a Mesta-folyók között.

Október:

10-én  az antant hatalmak ultimátumban szólítják fel a semleges Görögországot a görög flotta átadására. A görögök másnap megadják magukat.

13-án   a semleges norvég kormány megtiltja a hadviselő országok tengeralattjáróinak a norvég felségvizek használatát.

30-án   Husszein mekkai serif fia, Abdullah medzsliszt (tanácskozást) hív össze Mekkába, ahol kikiáltják az arab nemzet szuverenitását, Husszein ibn Ali al-Hashimit pedig az arab országok uralkodójának nyilvánítják. Az antant szövetségesek azonban nem támogatják a pánarab törekvéseket, ezért Husszeint csak Hidzsász királyának ismerik el, de kárpótlásként hozzájárulnak, hogy arab iszlám kalifátust hozzon létre. A kalifa – „helyettes” – a próféta utóda, az iszlám hívek vallási vezetője (1517-től pedig, amikor I. Szelim Omajjád szultán a kalifa címet is felvette és egyesítette az uralkodói és a vallási vezetői tisztséget, politikai vezető is egyben). Mohamed próféta a halála előtt az apósát, Abu Bakr-t kérte fel az imák vezetésére. Azóta elvárás, hogy a kalifa Mohamed családjából származzon, a szent városok, Mekka és Medina tényleges birtokában legyen, a legnagyobb lakosságú arab országot vezesse és az is követelmény, hogy egy időben legfeljebb csak egy kalifa lehet.

November:

29-én  Sir John Jellicoe tengernagyot Sir David Beatty tengernagy váltja a Nagy Flotta parancsnoki tisztségében.

30-án   szövetséges erők szállnak partra a semleges görögországi Pireuszban.

December:

3-án     Sir Henry Jackson, az admiralitás első tengeri lordja lemond.

4-én     Sir John Jellicoe tengernagy az admiralitás új első tengeri lordja.

11-én  Arthur Balfour az admiralitás első lordja lemond.

12-én  Sir Edward Carson az admiralitás új első lordja.